Sok várandós kismama gondolkodik azon, mit is kezdjen majd azzal a rengeteg szabadidővel, amit a babával otthon tölthet, a munka világából kiszakadva. A legtöbben közülük azért nagyon meglepődnek, amikor megérkezik a baba és rádöbbennek, hogy valójában mennyire nincs mellette idejük semmire. Munkát vállalni nem csak a jogszabályok miatt nem igazán kivihető egy csecsemővel a karunkon, hanem azért is, mert fizikailag is, lelkileg is óriási kihívás lenne. Attól azonban, hogy lemondasz a munkavégzésről, ügyes időkihasználással még fejlesztheted magad babázás közben is, csak bizonyos megszorításokkal, hiszen:
- megviselnek az éjszakázások, nem vagy túlzottan friss és üde;
- csak rövid időkre vagy szabad;
- nem kiszámítható az időbeosztásod; és
- akkor sem tudsz 100%-osan koncentrálni, ha épp nem a babával foglalkozol.
Mit kezdj hát ilyen körülmények között magaddal, távol a korábbi társaságodtól és munkakörnyezetedtől?
Tanulj például idegennyelvet! A kisbabás időszak kitűnő alkalom arra, hogy fejleszd az angoltudásodat!
„Jó, jó, de hogyan?” – kérdezheti az iskolai nyelvórákhoz vagy nyelviskolához szokott kismama. Tény, hogy ezek nem jelenthetnek megoldást annak, aki épp a babáját gondozza otthon, de most adok néhány praktikus, kifejezetten ebben a speciális helyzetben alkalmazható – kismama angol – nyelvtanulási tippet:
1. Szokások

Alakíts ki új nyelvtanulási szokásokat! Ha eldöntötted, mi legyen az az új nyelvtanulási szokás, (pl. rendszeresen új kifejezéseket tanulni – szókincset bővíteni), válassz egy kulcsingert, vagyis egy már meglévő szokást, amihez hozzá fogod kapcsolni. Fogalmazd meg és vedd komolyan a régi és új szokást összekapcsoló szabályt! (Pl. „Minden pelenkázás után megtanulok 2 új angol kifejezést.” vagy „Hétvégeken a reggeli etetés után mindig tanulok egy új angol dalt vagy mondókát.”) Ezt aztán már csak következetesen be is kell tartani. Végül, hogy megerősítsd az új szokást: jutalmazd magad!

Pexels
2. Fejben angol
Gondolkozz angolul! Babát ringatva, tologatva is jártathatod az agyadat. Miért ne tehetnéd ezt angolul? Próbáld az épp a fejedben cikázó gondolatokat angolul megfogalmazni, még ha nehezen megy is először. Egy idő után, ha már nem érzed annyira szokatlannak, könnyebb lesz. Ami hirtelen nem jut eszedbe, azt – ha teheted, – írd le egy fecnire vagy a mobilod jegyezttömbjébe. Később, ha lesz rá pár perced, keresd ki egy szótárban, és írd fel a cetlidre. Ha még több időd van, készíts belőle tanulókártyát (lásd lejjebb). A gondolataidat pedig próbáld úgy fogalmazni, hogy minél kevesebb ismeretlen kifejezés legyen benne: azt mondd magadban angolul, amit tudsz!
3. Internet

Alexander Dummer, Unsplash
Nézz utána angolul (is)! Ha valamire rákeresnél az interneten (mert mindig van valami, aminek gyorsan utána kell nézni – legyen szó babás vagy bármi egyéb témáról), próbáld meg angolul! Igyekezz megérteni a kapott információkat. Megteheted, hogy előbb megnézed angolul, aztán magyarul (ha van hasonló tartalom magyar nyelven), majd újra angolul, hogy még többet érts belőle, mint elsőre. Lehet ez akár egy babaétel receptje, akár tanácsok és tippek valamilyen témában, pl. melegkiütés esetére.
4. Gyerekdalok és mondókák

Fotó: Tracey Shaw, Pexels
Hallgassatok a babáddal angol nyelvű gyerekdalokat és mondókákat! Óriási előnyük, hogy fülbemászó dallamukkal és ritmusukkal segítik a memorizálást, egyszerű nyelvezetükkel pedig ideálisak a nyelvtanulóknak (is). Dupla haszon, mert baba és mama egyszerre tanulja így az angolt. Ráadásul nem csak az angoltanulásban segítenek: a ringatás, az ütemes mondókák örömmel töltik el és fejlesztő hatással vannak a kicsikre, pláne, ha a szüleikkel élhetik át ezt az élményt. Nagy a kínálat, de sajnos sok a „szemét” is, ezért óvatosan válogass! Csak az ízléses, jó minőségű dalokat játszd le, amelyek az angolt megszerettetik veled is és a kisgyermekeddel is, nem pedig épp ellenkezőleg, elborzasztanak tőle. Nem fogsz csalódni pl. ezekben: Gracie Lou dalok (sokat találni a YouTube-on), Super Simple Songs, Mother Goose Club, Dream English Kids, vagy a Barefoot Books dalainak gyűjteménye, itt pedig sok ujjmondókát – csiklandozót találsz. Ha pedig már a füledbe mászott egy dal, nyugodtan hagyd el a mankót és énekelgesd magadtól. Akkor se csüggedj, ha az éneklés nem neked való, mert a fellelhető dalocskák egy része kiválóan működik dallam nélkül is, mondókaként.
5. Források

Használj fel minden fellelhető forrást az angoltanulásra, még a termékcímkéket is! Ha sokat vagy otthon, és unod a nyelvkönyveket vagy nincs ötleted, mi mással lehetne még angolozni, jól jönnek az alternatív források, mint például a termékcímkék. Biztosan nem csak magyar termékek vannak a polcaidon, de ha igen, akkor is szokott lenni angol felirat. Vedd szemügyre a csomagolások angol nyelvű feliratait, leírásait – haladóbb szinten a használati útmutatókat! Ragadj ki egy-egy egyszerűbb mondatot, és próbáld elemezni, miért úgy írták, mit jelent, hogyan lehetne másképpen stb.
6. Emlékezetes szövegek

Fotó: Ben White, Unsplash
A rövid időintervallumokat, amit angollal tölthetsz, érdemes lehet rövid, de emlékezetes angol nyelvű olvasmányokkal kitölteni. Ilyenek például a viccek, az aforizmák vagy szállóigék, a graffitik és a híres idézetek. Ha csak egyet veszel is elő egy nap, de az megmarad, már sokat tettél a sikerért! Hogy ne kelljen keresgélni minden alkalommal, megteheted, hogy egy-egy gyűjteményt nyomtatva előkészítesz, így a megfelelő pillanatban elegendő csak kiválasztanod az aznapi viccet vagy idézetet. jó kis gyűjteményeket találhatsz pl. itt, itt és itt viccekből, itt és itt pedig aforizmákból, idézetekből.
7. Tanulótárs
Találj magadnak angolos tanulótársat vagy beszélgetőpartnert – például egy másik kismama személyében! Mivel hasonló élethelyzetben vagytok, könnyebben egymásra tudtok majd hangolódni és motiválni tudjátok egymást a tanulásban is. Babás angolos találkozókat hozhattok össze, vagy a napi sétáitok során cseveghettek egymással angolul. Sőt, akár skypeolhattok egymással angolul házimunkák, főzés stb. közben, ha épp úgy alakul. (Ha szívesen beszélgetnél valakivel angolul videochaten keresztül, megfontolandó, hogy online angolórákat vegyél – otthonod kényelméből, például míg a baba alszik.)
8. Kártyák
Használj szó- vagy tanulókártyákat! Ezeket elsősorban szótanuláskor szokás bevetni, de nem kizárólag erre alkalmasak: nyelvtani szerkezeteket is memorizálhatsz velük. A lényeg, hogy kártyákat könnyen magadnál tarthatod: teheted a zsebedbe vagy a pelenkázótáskába is, tehát mindig előkaphatod, ha van pár perced. A szókincsbővítéssel kapcsolatban jó, ha tudod, hogy nem elegendő naponta 10 új szót vagy kifejezést elővenni és „megtanulni”. Fontos, hogy milyen szavakról van szó (számodra érdekesek, relevánsak legyenek), hogy kontextusban tanuld őket (kifejezésekben, rövid mondatokban), és legyen rendszeresen átismételve (javaslom az időközönkénti vagy szakaszos ismétlés technikáját, az ún. „spaced repetition”-t). Legyárthatod a kártyákat magadnak (pl. itt, itt vagy itt), vagy megvásárolhatod őket készen.
9. Tánc

Gabriel Augusto – Pexels
Kell egy kis jókedv és mozgás! Táncolj „angolul” – akár együtt a kicsivel! Nyilván nem várható, hogy a babák is táncoljanak, de hogy élvezni fogják akár nézik csupán, hogy Te táncolsz a zenére, akár a karjaidban veled élhetik át a lightosabb mozdulatokat, az biztos! Javaslom a kimondottan gyerekeknek készült, táncra, mozgásra szólító zenéket, mert ezekben – a felnőtt tánczenékhez képest – több és jobban tanulható a szöveg. A többségüket feliratozva találod pl. itt, itt, itt, vagy pl. itt. Garantáltan felvidulsz már 10-15 perc zenés-angolos ugra-bugra után!
10. Edzés
Vissza szeretnéd nyerni szülés előtti alakodat? Nem riadsz vissza az otthoni torna gondolatától? Szuper! Akkor mostantól végezd az otthoni fitnesz edzést angol nyelvű videókkal! Rengeteg speciális tornavideót találsz a YouTube-on, csak üsd be a keresőbe, hogy „mom and baby fitness” vagy „mommy and baby workout” vagy valami hasonlót. Olyan videót válassz, amelyen szép tisztán szólal meg angolul az edző.
11. Online magánórák
Ha segítségre van szükséged, vehetsz online magánórát akár magyarországi, akár anyanyelvi, távoli országban élő tanártól. Egyre elterjedtebb, hogy Skype vagy más hasonló programon keresztül, videóhívás segítségével zajlik az online nyelvóra. Erre specializálódott felület pl. az italki vagy a Verbling, de ezeken kívül is egyre elterjedtebb, kényelmes tanulási forma. Ha szívesen kipróbálnád az angolórák csábítóan kényelmes, online formáját, csak vedd fel velem a kapcsolatot.
12. Sétálós angolórák

Petr Kratochvil, Publicdomainpictures.net
Inkább személyesen szeretnél találkozni a magántanárral, de nem szívesen hívod be a lakásodba, a babával meg pláne nem tudsz tanárhoz járni? Használd ki a baba levegőztetésének idejét! A babakocsi tologatása közben remek alkalom nyílik egy sétálós angolórára. Egészséges, és időkihasználás szempontjából is szuper. Ha van kedved kipróbálni az angoltanulásnak ezt a formabontó, sétával egybekötött változatát, szívesen ajánlom a Your English Steps YES Let’s Go! szolgáltatását. Tipikus „két legyet egy csapásra”! Sőt, akár hármat is. 😉 Adsz az egészségnek a levegőzéssel és mozgással, hatékonyan osztod be az idődet („time managemet”), hiszen egyszerre tanulsz és levegőzteted a kicsit, ráadásként pedig kihasználod, hogy a mozgás közben bizonyítottan jobban megragadnak, könnyebben rögzülnek a tanulnivalók. És még a lakásod nyugalmát sem zavarja meg senki.
+1. Podcastok
Pontosan tudom, hogy kismamaként milyen nehéz leülni és megnézni egy (felnőtt) filmet, vagy olvasni egy (felnőtt) könyvet, mert a kicsi mindent el fog követni, hogy ezt nyugodtan ne tehesd meg. Éppen ezért javaslom a gyakorlatban jól bevált podcastokat! Ezek tulajdonképpen rádióműsorok az interneten, igen változatos témákban, kereshető módon, általában rövid epizódok formájában. Vannak monológok és beszélgetések, felnőtt műsorok és gyerekeknek szólók, vagyis mindenki megtalálhatja a neki tetszőt – angol nyelven is. A legjobb pedig az benne, hogy egy fülhallgatóval a füledben meghallgathatod, a gyerkőcnek még csak észre sem kell vennie. Vagy ha inkább nem a kicsi társaságában foglalkoznál ezzel, hallgasd a podcastot este az ágyban! Így legalább pihentetheted a szemeidet közben, és – amíg el nem alszol -, még talán jobban is tudsz koncentrálni arra, amit hallasz. Szuper jó – többek között – beszédértés gyakorlására! (Ha érdekelnének a podcastok, de nem szeretnél magadnak keresgélni, szívesen ellátlak hallgatnivalókkal – kérj ajánlatot!)
Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet!
Ha tetszettek a tanácsaim, örülnék, ha megosztanád ismerőseiddel (ehhez klikkelj a „Megosztás Facebookon” gombra). Előre is köszönöm. Hátha van köztük, akinek a hasznára lehet az írás. Ha pedig szívesen kiegészítenéd a fentieket egy újabb gondolattal, lent, kommentben megteheted.

Dán-Csala Judit vagyok. Szeretném megkönnyíteni a használható angol nyelvtudás felé vezető utadat. Immár 40 éve vagyok az angol nyelv lelkes gyakorlója és kb. 20 éve diplomás angoltanár, nemzetközi kapcsolatok és magántanítási gyakorlattal. Tapasztalataim átadásával, szakmailag is megalapozott, korszerű és innovatív módszerekkel, valamint autentikus, anyanyelvi angol tananyagokkal segíthetlek, hogy elérd azokat a céljaidat, amelyekben jelenleg a vélt vagy valós angol nyelvi hiányosságaid akadályoznak. Ezen az oldalon további részletek derülhetnek ki rólam.
Ha úgy érzed, segíthetek angolos céljaid elérésében és bizalmat szavazol nekem, vedd fel velem a kapcsolatot most!